Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
A_woman

Pitypang

Only_a_woman · 3 hónapja
Tavasz volt, elérkezett a reményteli kezdet. 
A kopár táj lassan zöldülni kezdett, s a réten millió aprócska virág bontogatta szirmait. Felébredt álmából a pajkos kis medvebocs, barlangjából álmosan téblábolt ki a fényre. A napsugarak melegét élvezve, hatalmas ásítással nyugtázta: itt van, újra eljött a várva várt tavasz. 
Méhek döngicséltek, a virágok körül, s valahol egy fa odvában megbújva, egy kis hernyó kezdett életre kelni. Már - már elhitte, hogy hitvány léte örökre megpecsételi az életét, amikor egy furcsa, kedves lény megszólítitta.
- Milyen szép vagy! - mondta csillogó szemekkel, majd ahogy jött, el is tűnt. 
"Miért lát szépnek? Furcsa ízlése van!" gondolta magában a kis hernyó. Hiszen legutóbb, még téli álma előtt mindenki elszaladt és megijedt tőle. 
Lassan megpróbált útnak indulni, hogy friss hajtást keressen magának. Megéhezett a hosszú tél alatt. Furcsa dolgot érzett, ahogy megmozdult. Lassan kezdett ráeszmélni, hogy másképp mozog, mint azelőtt. Pillekönnyű szárnyait óvatosan megmozgatta, majd hosszú próbálkozások után aprócska teste felemelkedett. Kirepült a szabadba, és egy színes virágot keresett magának. Csodálatos volt ez a virág, édes nektárral kínálta, kedvesen ringatta, miközben a lágy tavaszi szellő gyengéden simogatta szárnyait. Olyan jól érezte a virág kelyhében magát hogy eszébe sem jutott tovább allni. Lassan eljött az este, a virág óvatosan betakargatta szirmaival a kis pillangót, vigyázott rá, óvta az éjszakától. 
Álmában tündérekkel táncolt, és úgy érezte, végre révbe ért. Boldogság töltötte el a szívét, és tudta, ennél már nem is lehet boldogabb. 
Másnap korán felébredt, hogy együtt köszöntse a napot az ő kedvenc virágával. Minden pillanat amit együtt töltöttek szebbé tette napjait. A kis virág egy hajnali harmatcseppet őrzött neki, hogy szomját olthassa ha felébred. A vizcsepphez közeledve szembenézett vele a tükörképe. Meglepődve vette tudomásul, hogy valójában saját magát látja benne. Szinte el sem hitte, hogy ennyire szép lett. Pillekönnyű szárnyait is megmozgatta, és vidáman nézegette magát, a természet adta tükörben. Boldog volt. Elhitte hogy szép, és ezt ennek a virágnak köszönhette. Az ő csodálatos virágjának, aki segített megtalálni magában a szépséget. 
Teltek múltak a napok, már el sem tudta képzelni az életét máshogy. Reggelente harmatcseppben fürdőzött, éhségét a virágja édes nektárjával csillapította. Egy forró délután a virággal valami furcsa dolog történt. Pihe - puha ágya érdes, kemény fekhellyé változott. Nektárját kereste, de nem találta. A virágszirmok lassan kemény, szálas magokká váltak, majd egy erős fuvallat a magasba repítette őket. 
- Mi történt? - kérdezte a virágától, remélve, hogy ez csak múló állapot. 
- A csemetéim messzire repülnek, és új életet kezdenek. Száz és száz hozzám hasonló virágot fogsz találni hamarosan. Nektárom, melyből táplákoztál, az ő fejlődésükért termett. 
- Akkor te valójában nem is nekem készítetted? Nem engem óvtál éjszaka. - kérdezte csalódottan, remélve hogy téved. 
- Szívesen adtam neked, hiszen jutott bőven. Szívesen takartalak be éjszaka. Szívesen vigyáztam rád. Fontos vagy nekem. De többé sajnos nem tudok nektárt adni, nem tudlak betakarni. Rövid kis életemben ki kellett hoznom magamból a lehető legtöbbet. Adnom kellett az utókornak, sok kis virágnak. Hamarosan felnőnek és kereshetsz magadnak egy új társat. 
- Persze persze! De az nem te leszel! Te mutattad meg nekem önmagam. Neked hittem el hogy szép vagyok, veled éreztem magam csodálatosak. 
- Az élet nem engedi hogy veled legyek. A természet rendje ez. Lassan elmegyek, és nem jöhetek vissza. Remélem emlékezni fogsz majd rám! - hajtotta le csupasz fejét a virág, majd lassan eldőlt a fűben. 
- Soha nem foglak elfelejteni! - Mondta a kis pillangó, könnyeivel küszködve. Nem sírt, nem akarta hogy így lássa őt az utolsó perceiben. Erősnek akarta mutatni magát. 
Sokáig ottmaradt mellette. Nem akarta magára hagyni, pedig tudta, hogy vége. Próbálta elfogadni, miközben ugy érezte a szíve meghasad. Nem akart másik virágot. Neki ő jelentette a biztonságot, az életet adó nektárt, a hajnali harmatcseppeket. 
Eljött az este. Sötét volt. Fázott is. Bebujt a legközelebbi virág szirmai közé. Nem érezte őt különlegesnek. Nem gondolta úgy hogy ragaszkodik hozzá. Egyszerűen csak elfogadta hogy itt kell tovább élnie. 
Álmában újra vele volt. Minden éjjelen újra és újra felidézte az ő virágát. Ebből merített erőt. És titokban örökre éltette a remény, hogy talán egyszer előbújik a fűszálak közül az ő egyetlen virága. 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!