Képzeletem...

-Szeretnék neked mutatni valamit- monta a fiú. Egy óra múlva várlak az
elágazásnál...

A lány sietve készülődött. Szép akar lenni, szép, és természetes.
Hamar odaért a megbeszélt helyre és türelmetlenül várt. Egy autó állt
meg mellette. Reszkető kézzel nyitotta ki az ajtót, és lassan
beszállt. Szólni sem tudtak, régóta várták már ezt a pillanatot.
Tudták, hogy amire készülnek, azt nem szabadna megtenni, de érzéseik
felőrőlték már a tudatukat. Egy finom puszit lehelt a fiú arcára, majd
elindultak. Útjukat zöldellő búzamezők szegélyezték, valahol messze
lombjukat bontogató fák sora jelezte egy másik út vonalát. Ballról
fel-fel tűnt mellettük a nagy folyó, mely hűségesen követte útjukat.
A hegy aljára érve a fiú kérte-

Hunyd le a szemed! - A lány izgatottan megtette amit a fiú kért.
Továbbhaladtak még egy ideig, aztán az autó megállt. Várakozással
telve szálltak ki az autóból. -Gyere, vigyázok Rád!-Szólt a fiú, és
gyengéden átkarolta a lány vállát. Néhány percet sétáltak, majd egy
lakásba értek. Pár lépés után, újra érezte a tavaszi szél frissítő
lehelletét az arcán. -Kinyithatod!

A látvány leírhatatlan volt. A lemenő nap fénye vörösre festette a
tavaszi égboltot. A hegyek mögött félig megmutatkozó napkorong utolsó
sugarai melegséget sugároztak a hűvös tavaszi estén. Lenn, a hegyek
között lassan, vonult végig a nagy folyó, örökre szétválasztva
egymástól a két partot. Lassan hömpölygött, nem sietett, tudta,
egyszer majd célba ér.

A fiú hátulról átkarolta a lányt. Semmit nem akartak elkapkodni, hisz
oly régóta vártak erre a pillanatra. Finom csókot lehelt a nyakára. A
napkorong szemérmesen elbújt a hegyek mögé, hogy ne zavarja meg a
csodálatos pillanatot. Lassan egymás felé fordultak, és finom mézédes
csókban forrt össze az ajkuk. Minden érintésük finom volt, és alapos.
Lassan, óvatosan fedezték fel egymás testét, nehogy egy kis
négyzetcentiméternyi helyet is kihagyjanak. A levegő még hűvös volt.
Forrón ölelték egymást, nem törődve senkivel és semmivel. Most csak Ők
voltak a világ. Hosszú ölelkezés után ott, a tavaszi estében, a szabad
ég alatt lehettek végre egymáséi, megmutatva ezzel a világnak, hogy a
szerelem nem ismer határokat. Nemesebb volt e szerelem, mint a
legnemesebb bor, mely a leghíresebb hegyvidékeken termett. Édesebb
minden méznél, izzóbb a parázsnál. Akkor, ott végre megtudhatták, mit
jelent a boldogság, melyet még soha nem éreztek.......