Különös érzés

Ugy érezte, sietnie kell. Mintha minden egyes percen az élete múlott volna. A házhoz érve különös érzés kerítette hatalmába. Bentről a jól ismert hang lendületes beszélgetése hallatszott. Kopogott, majd a választ megvárva belépett az ajtón.
Az asztalon kiterített kártyalapokból látta, hogy még várnia kell.
- Hamar ideértél - mondták szinte egyszerre.
- Bejöhetek? - kérdezte a lány, de érezte hogy igazából nincs most helye a társaságban.
Megbeszélték, hogy inkább kinn vár.
Letetepedett a kiszáradt fűzfa alá, és próbálta kikapcsolni a gondolatait.
Órának tűntek a percek és magányosnak érezte magát. A különös érzés egyre erősebb lett benne.
Egy idő után valami úgy érezte, nem bír tovább várni. Az ablaknál jelzett a bent lévőknek, mire ők kedvesen invitálták, hogy bátran menjen be.

Az ajtón belépve úgy érezte, mintha valami láthatatlan erő visszalökte volna. A mellkasába kapott tompa ütésben hatalmas energiát érzett.
- Indulni kéne lassan - mondta a picit félve. Látta hogy nagyon belemerültek a beszélgetésbe és még nagyon sok mondanivalójuk van egymásnak.
Szinte látni lehetett az áramló energiát, mely most a lányt is hatalmába kerítette. Régóta érezte, hogy nem hétköznapi emberrel van dolga, és most ez az érzés bebizonyosodott.
Vegyes, de főleg pozitív energiákat érzett áramolni mindkettőjükből. Csillogó szemükben látta, hogy itt ma valami különleges dolog történt. Hirtelen sírnia és nevetnie kellett egyszerre. Ölelésre volt szüksége.
A fiút kiküldte, majd a nővérét átölelte és elköszönt.
Gyengének érezte magát, és egyre erősebben érezte azt a különös érzést.
Szerette volna tudni mi történt, de úgy érezte, ez most nem rá tartozik. Amit magától elmond a fiú, azt szívesen meghallgatja. Tulajdonképpen minden érdekelte ami vele történik.
A hazavezető úton beszélgettek, a fiú lendületesen mesélni kezdte a történeteket. Mindig lendületes, de most még erősebbnek érezte ezt benne.
Amikor hazaértek, a lany már szinte az ájulás határán volt. A különös érzés már nyomasztóan erős volt. Félve kérte a fiút, hogy ölelje át. A gyengéd, mégis határozott ölelés megnyugtatta.
Még sokáig beszélgettek, múltról, jelenről, jövőről.
A különös érzés már szinte szétfeszítette a lelkét.
Egy telefonhívás zavarta meg a beszélgetést.
A fiú ekkor elköszönt. A lány picit félve kérte, még egyszer ölelje át. Ebben a pillanatban teljesen nyugodtnak érezte magát. Nehezen engedte el.

Amikor egyedül maradt, érezte hogy valahogy ki kell adnia magából ezt a feszítő érzést. A fizikai munka most kifejezetten jólesett. A kert rendezése közben az érzésén járt a gondolata.
Érzett már ilyet. Eszébe jutott, mikor... Amikor édesapja a kórházban az intenzív osztályon feküdt.
A félelem...
Tehetetlenség...
Megtalálta az érzést... Bár az okát még midig nem tudja...