A megszállott Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat. Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkínzott idegeimen. Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám. Nem akarlak és rád ...

Arcom simogattad gyengéden, Vágyakozva néztél a szemembe, Majd halkan édes szavakat Suttogtál a fülembe. Ahogy hozzám ért ajkad, Testem összerezzen, A vágy, mit magamba zártam Előtört újra bennem. Vállamra gyengéd csókot Leheltél - épp hogy érzem, De egyetlen érintéssel Elérted - itt a végem. Közben magadhoz öleltél Ujjad végigsiklott hátamon. És eljött amire úgy vágytam - ...

Vágyaim tüzében égve Nehezen alszom el Ha álom jön szememre végre Ott könnyen érlek el Ilyenkor szinte érzek Mindent, mi csak képzelet Álmodni szép, ez ellen Senki nem tehet! ...

Egyetlen érintés, Tán csak véletlen, A vérem felpezsdül Az ereimben. Egyetlen pillantás Elég már nekem Hogy titkos vágyaim Újra érezzem! ...

Kavarognak bennem az érzések, jók és rosszak egyaránt. El fog menni, még nem tudni mikor, de másik munkahelyet keres. Talán jobb lesz így, talán idővel - ha nem találkozunk - enyhülnek a vágyak, elhomályosodnak a képek, és szép lassan lelkem kis szekrényébe bezárva őrzöm majd emlékét. Amikor ezeket a sorokat leírom, lázadok a gondolataim ellen. Vajon el lehet felejteni? Vajon tényleg ezt akarom? Nem! Én őt akarom! Az ölelését érezni újra és újra! Szemeiben elveszni, hangjától ...

Mi lenne ha megtennénk? Haragudnának az istenek? Hisz ők is azt hirdették, Boldogan éljük az életet! Mire jó az áldozat? Ha kínoz csak a képzelet! Jöjjön inkább a kárhozat! De éljük meg az életet! ...

Valami szétfeszít legbelül Érzem hogy öli a lelkem Eközben kimondhatatlan űr Öleli körbe a létem Valami bánat szívemre ül Kiútját hiába nézem Álmomban olykor megtestesül Egy ismert idegen személyében. ...

Régóta nem írtam. Próbáltam elegendi a dolgokat és kiverni a fejemből ezt az őrült érzést. De hogyan is lehetne, amikor teljesen elcsavarta már a fejemet! Próbáltam összeszedni a rossz tulajdonságait, kreálni újakat, de nem igazán segített a helyzetemen ez sem. Hiába, a szívnek parancsolni nem lehet. Elég egyetlen pillantás, egy véletlen érintés, hogy újra fellobbanjon a láng. Az ölelésekről már nem is beszélve! Édes istenem, hogy tud valaki így ölelni! Megszűnik a világ és csak mi vagyunk ...

Tavasz volt, elérkezett a reményteli kezdet. A kopár táj lassan zöldülni kezdett, s a réten millió aprócska virág bontogatta szirmait. Felébredt álmából a pajkos kis medvebocs, barlangjából álmosan téblábolt ki a fényre. A napsugarak melegét élvezve, hatalmas ásítással nyugtázta: itt van, újra eljött a várva várt tavasz. Méhek döngicséltek, a virágok körül, s valahol egy fa odvában megbújva, egy kis hernyó kezdett életre kelni. Már - már elhitte, hogy hitvány léte örökre ...